Senki sem tehet róla

         A meztelen igazság az, hogy a buszvezető épp most kezdte el nézni a Trónok Harcát. Ő igazán nem tehetett róla, ő csak egy beszédtémát keresett az unokájával, de valamiért aztán egy nap alatt nézett meg három évadot. Meg persze az időjárás se tehet róla, de kinek is van kedve ilyenkor felkelni.

És Réka se tehet arról, hogy már negyed órája áll a buszmegállóban, de még mindig semi, mostmár tuti elkésik, és ő fog felelni töriből, hogy példát mutasson a példátlanoknak.

De a tanár se tehet róla, hogy ilyen a természete és arról sem, hogy az anyukája régebben mindenhonnan elkésett és az oviban a szülinapokon már elfogyott az összes torta, mire odaértek. És hogy ezért mindenki lenézte, lehet, hogy még a szomszéd kisfiú is, de ez azért nem biztos.

És arról sem tehet senki, hogy a szomszéd kisfiú egyszer felnő és elköltözik és felesége lesz és gyerekei. És olyan barátai, akiknek cask az számít, hogy kinek milyen számítógépes játéka van és ki látta már a Trónok Harcát.

Nyári idill

Csapongó, nyári délután volt,
zsíros kajaszaggal telve,
napfény spriccelt szerte-szét,
döglött halakra a vízben.

A múzeum biológiai részlege, ahol kitömött állatok sorakoznak, ameddig a szem ellát

A madarak nem szabadok már, a halál csapdájába estek.

A sas nem ejt el több kisegeret, és nem boncolja föl őket rettentően, mert meghalt.

Szeme már úgyis üveg, szárnya, bár ijeszteni akar, dermedt.

Mindezt azért, mert meghalt.

A rágcsálók úgyis másik teremben vannak.

A barnamedve  nem szökik meg többé a vadasparkból, mert meghalt.

És nem eszi meg többé a turisták ebédjét, hogy ők aztán bejelentsék a rendőrségen.

És a vadász nem tesz többé élestöltényt a puskájába altatólövedék helyett.

És nem fognak aktivisták tüntetni a múzeum előtt, hogy ezt mégis hogy képzelik.

A halak is halottak már.

Félig eddig is azok voltak.

Gülüszemüket többé nem lesik a gyerekek, hogy mikor pislognak, mert meghaltak.

És nem nyitják-csukják szájukat, gondot okozva ezzel, vajon milyen hangja van is egy halnak.

A pillangók haláluk után is gyönyörűek.

Ők tudják hogyan kell meghalni.

Ha bármi kérdésük van forduljanak az idegenvezetőhöz, szívesen válaszol.

Vagy a takarítóhoz, úgyis ő tisztít itt mindent.

Lépésenként

        A megállóban

Kristóf lelépett a troliról. Ismerős arcok sokasága indult el az iskola felé. Ma szerencséje volt, senki se jött oda hozzá beszélgetni. Most valahogy nincs kedve az emberekhez.

        A gimi előtt

Móni pont Kristóffal szembe jön az iskola bejáratánál. Szia- köszön neki, pedig észre se veszi. Francia szavakat ismétel  magában. Ketten mennek tovább.

Az udvaron

Móni oda se figyelve köszön a portásnak. Kristófnak erről eszébe jut, hogy talán neki is kéne. Aztán valahogy mégse teszi. Most éppen utálja az embereket.

Fiúk tornáznak az udvaron, pár lány őket nézi úgy, hogy tudjanak róla, de azért senkinek se legyen ciki. Móni rájuk se hederít.

Hirtelen valaki hátulról meglöki őket. Andris az, a vicces gyerek, aki mindenkit idegesít, de azért mindenki szereti.

Már hárman vannak.

A bejáratnál

-Mit csinál?- kérdezi Andris Kristóftól és Móni felé bólint. Kristóf csak megvonja a vállát, majd válaszol:

-Franciából írunk.- Andris majdnem mond valamit, de aztán mégsem. Már megint nem tanult.

Kristófnak hirtelen megjön az életkedve és egy végzős lányra mosolyog és kinyitja neki az ajtót. A lány visszamosolyog, de mindketten tudják, hogy úgysem lesz semmi.

Az osztályterem felé

Réka éppen a folyosón beszélget pár barátnőjével, amikor arra mennek. Mosolyogva csapódik hozzájuk. Ma direkt az új szoknyáját vette föl. Mindenkinek köszön, különös képpen Kristófnak. Kristóf cask annyit kérdez:

-Bemutatsz majd a barátnőidnek?

-Persze- bólint Réka.

Nyári esti

Sötét ég a csillag-paplan,
fénylő hullám visszapattan.
Fekvő füvek sokasága,
cipőtalpak morajlása.

Tinik mennek át a téren,
egy fiú, egy lány kéz a kézben.
Többiek csak egymagukban,
szívük ide-oda dobban.

Kacsák totyognak a parton,
idő pereg a homokon.
Megszólal valaki csendes hangon:
Végtelenek vagyunk.

2015.09.28.-10.05.

Szórakodós

Lila hullám,
libikóka,
Zöld ibolya,
zokni-torta,
Pepita rét,
rózsa, pipacs,
Tellő idő
nyarat arat.

2015.09.27

Ez csak...

Ez csak egy szó, úgyis elszáll,
Ez csak egy mondat: kit érdekel,
Ez csak úgy van, nem marad tovább,
Ez csak sosem lesz, a volt is talán.

Ez csak egyszer volt, már többé sose lesz,
Ez csak talán az, hol volt, hol nem,
Ez csak én vagyok, de ki is,
Ez csak te vagy? Mit tudom én.

Ez csak a szél, milyen filmet néztél már megint?
Ez csak egy hullámvasút, önmagába fut,
Ez csak egy nap, hisz ez a világ,
Ez csak az egészséges kicsapongás.

Ez csak egy pillanat, többé úgyse kell,
Ez csak egy üdvözlet, amit sose adnak át,
Ez csak egy fogalmam sincs, de úgyis megbuksz
Ez csak, ebbe mind belebukunk.

Ez csak az élet, szedd már össze magad!

Utóirat:

Ez csak a hallgatás, megszólalunk még?
Ez csak a világ, felelj meg neki.
Ez csak én vagyok, belezárva önmagamba.
Ez csak a mélység, miért vonz?
Repülni szeretnék.

Egy/2/1

Egy/2/1

Feladó: Én (Amy)

Címzett: Tuesday

Tárgy: Tábor/part 2

Időpont: július 12., szombat, 22:43

Kedves Tuesday!

Úgy volt, hogy bemegyünk a városba, aminek nagyon örültem, mert szeretek nyáron sötétedés után sétálni, de az időjárás közbeszólt. Már vagy másfél órája folyamatosan esik. Más részről megkönnyebbültem, mert Izzyék be akartak mutatni a barátaiknak. Holnap viszont már jó idő lesz (legalábbis a rádió szerint), szóval majd napközben körbe vezetnek a városban, este pedig lesz egy ilyen tábortüzes- ezer gyertyás- lampionos buliféleség, ahol majd mindenkit megismerhetek. Kicsit ideges vagyok miatta, de Izzy azt mondta,  hogy nem kell aggódnom, mert mindenki „iszonyat jófej”.

Szóval ma itt ragadtunk. Josh egy kifestőn ügyködik, amit fogalmam sincs honnan szerzett. Egyébként sosem értettem, hogy miért hívják „kifestőnek”. Még senkit sem láttam, aki festékkel állt neki. Toby és Izzy pedig egy ezeréves  irodalmi társasjátékot talált, arra adnak értelmetlennél értelmetlenebb válaszokat. Ha anya látná, valószínüleg szívinfarktust kapna. De minimum influenzát. Adam és Jenna, Adam jegyese pedig (Josh elmodta, hogy csak azért nem házasodtak össze, mert Jenna családja nagy esküvőt akar, amit viszont ők nem szeretnének, mert -amellett, hogy drága- értelmetlennek és kényelmetlen.) Sunnyt (az öt éves kislányukat) próbálják elaltatni. Sunnyra egyébként a beceneve tökéletesen ráillik. Olyan vakító szőke haja van, mint Adamnak és Izzynek, és olyan élénk zöld szeme, mint Jennának. Ráadásul állandóan mosolyog és mindig pörög valamin (néha szó szerint is).

De eléggé eltértem a témától.

A táborról akartam írni, meg, hogy hogyan ismertem meg a srácokat. Meg, hogy mi történt ma. És mivel most van időm bőven, úgy gondoltam, hogy mindent leírok, amit csak tudok, meg, amit még a vonaton kellett volna.

A tábor kinézetre olyan, volt, mint bármelyik másik. Tudod, faházak, tópart, közös mosdó, ilyenek. És a programok is olyanok voltak, mint bármelyik másik táborban: sor versenyek, számháború, strandolás, tábortűz minden második este. Sőt, sajnos az étel is.

Az első nap -főleg az eleje- egy teljes kavarodás volt. Mindenki egyszerre beszélt, futkosott, kereste a mosdót és összehasonlította a házikóját/szobatársát a másikéval. Én pedig ott voltam az egész közepén és magányosabb voltam, mint valaha. Itt minden olyan más volt. Teljesen más.

Úgy éreztem magamat, mint a filmekben, amikor a főszereplő ott áll a képernyő közepén, miközben mindenki, aki elmegy mellette csak elmosódott árnynak látszik. Nem volt jó érzés. Nagyon nem.

Aztán eszembe jutott az a nap, amikor pár hete Jemmel és Brivel elmentem moziba. A film után elmentünk a Pency’sbe, mint mindig, de most teljesen más volt. Senki sem szólt semmit, mindenki csak bámult ki a fejéből. Kicsit olyan volt, mintha gyászolnánk, hogy már nem lehetsz itt velünk, vagy valami. Ami hülyeség, mert te Amerikában vagy mindenidők legjobb nyarának a közepén. Nem tudom, hogy ezen mit kell gyászolni. Te boldog vagy és szerintem ez a legfontosabb. Akkor persze ezen a gondolaton eléggé felhúztam magamat, mert azt hittem, hogy ismerem őket, aztán pedig ilyet csinálnak. Annyira ideges lettem, hogy csak odavetettem nekik, hogy mennem kell, felpattantam, és már ott sem voltam. Még egy normális kifogást sem kerestem, vagy valami. Igaz, ők sem kérdezték. A buszon aztán végig ezen gondolkodtam.

Ez, meg, hogy ott vagyok egy tök idegen helyen, idegen emberek között kicsit kiverte a biztosítékot. Hirtelen megszédültem. Odamentem egy félreeső padhoz és igyekeztem magamhoz térni. Levettem a pulcsimat, hátha majd a hűvös idő észhez térít. (Júliushoz képest elég rossz idő volt/van.) Mély levegő be, mély levegő ki. „Nyugi, minden rendben lesz, nyugi, minden rendben lesz, csak nyugodj már meg.” De semmi sem jött be igazán. Azt hiszem akkor jöttem rá igazából, hogy mire is vállalkoztam. És akkor beugrott, amikor azt modtad, ne féljek, csak, ha igazán fontos dologról van szó. Mert csak azok érik meg a félelmemet. És ettől nagyjából helyrejöttem.

Mindenesetre a nap további részét átolvastam. Ez egyszer még hálás is voltam anyunak, amiért mindig berak egy könyvet a táskámba. Mellesleg a könyvet azóta már befejeztem.HHHHHH

 Persze voltak ilyen ismerkedős feladatok, ezeknél igyekeztem odafigyelni, de alapvetően nem nagyon kerestem az mások társaságát. A vacsoránál is egy félreeső asztalt választottam.

Este, mielőtt elaludtam, örömmel konstatáltam, hogy az első napot túléltem mindenféle különös „kaland” nélkül. Ebben egy szemszögből nézve igazam is volt. Hisz köztudott, hogy ami éjfél után történik, már „holnapnak” számít.

Valamikor az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy fázom. Szóval félig alva, amolyan zombi-üzemmódban próbáltam előkotorni a pulcsimat a bőröndömből. Aztán persze rájöttem, hogy ott felejtettem a padnál, amikor rosszul lettem. Már fel is pattantam, és halkan, hogy a szobatársamat ne keltsem fel (róla majd később írok) kiosontam a fakunyhóból. Iszonyt hideg volt, főleg így, az ágyból kipattanva. Hirtelen már nem is voltam annyira álmos. A pad felé vettem az irányt. Ahogy közeledtem, beszélgetés zaja ütötte meg a fülemet. Emlékszem, egy pillanatra elgondolkodtam, hogy biztos ezt akarom-e csinálni. Végül arra jutottam, hogy úgysem tudnék aludni, mert fáznék. Közelebb mentem. Most jöttem rá, hogy valami zene is szólt, de csak egész halkan. Óvatosan szétnéztem. Hárman ütek a padon, egy lány és két srác. Előttük pizzás dobozok és üres palackok hevertek.

Igazából fogalmam sem volt, hogy mit fogok mondani. Szóval csak kimondtam az első dolgot, ami eszembe jutott.

-Jó szám- egy srác (Toby) kócos hajjal felnézett rám. A beszélgetés elhalgatott. A két haverja (Izzy és Josh) tetőtől talpig végigmért. Kínos csönd szállt ránk, csak a telefonból szólt tovább a halk zene. Kicsit ijesztő volt. Ha nem ígérem meg magamnak, hogy csak a fontos dolgoktól fogok félni, most biztos berezelek. De így csak ennyit mondtam:

-Visszaadnátok a pulcsimat?- a lány (Izzy) reagált leggyorsabban, de neki is beletelt pár másodpercbe. Fogalmam sincs, mitől fagytak le ennyire.

-Hát persze- válaszolta, és felpattant, hogy odaadja (eddig azon ült).

-Kösz- bólintottam. Már mentem volna, amikor megkérdezte:

-Te olvastad a Ne bántsátok a feketerigót!?

-Aha- válaszoltam.

-Kérsz cigit?

-Nem dohányzom. De azért kösz.- Eddig észre sem vettem, hogy cigiznek. Megint elindultam volna, azonban most az egyik fiú (Josh) állított meg:

-És pizzát?- mutatott a földön tornyosuló dobozokra.

-Honnan van szereztetek pizzát?

-Rendeltünk- vonta meg a vállát.- Itt nem a legjobb a kaja- magyarázta. Elnevettem magamat, mert ebben teljesen igaza volt.

-Akkor kérsz?

-Aha.

-Van hawai, négysajtos és sonka-kukorica.- Igazából teljesen fölösleges volt végigmondania, mert elég éhes voltam, úgyhogy bármilyet megettem volna. Kivettem egy szeletet a legfelső dobozból. A fiú és a lány arrébb csúszott a padon, úgyhogy leültem közéjük. Bemutatkoztak. Igazán rendesek voltak, mert nem kezdtek el valami totál ismeretlen témáról beszélni, hanem olyan dolgoknál maradtak, amiket én is ismertem. És Josh nagyon jól tud parodizálni.

Aztán pár óra múlva. Elnyomtam egy ásítást. Megjegyeztem:

-Mostmár mennem kéne aludni.- És megint rendesek voltak, mert nem néztek le miatta, vagy nem kezték el könyörögni, hogy maradjak még. Egyszerűen csak annyit mondtak:

-Oké- és elköszöntek meg jó éjszakát kívántak.

Egy/1

Feladó: Én (Amy)

Címzett: Tuesday

Tárgy: Helyzetjelentés és előzmények

Dátum: Július 11, péntek, 01:47

Kedves Tuesday!

Először is bocsánatot szeretnék kérni, amiért csak most írok, de a táborban nem volt se net, se számítógép, se semmi. Tollat meg papírt is két órába telt szereznem. Persze az ötleteimet minden nap leírtam (ezek egyébként most a bőröndöm alján vannak), de ez teljesen más, mint laptopon írni. A második oldalnál már úgy éreztem magamat, mint töriórákon, amikor csak te tudtad követni a tanárt. Aztán pedig a szünetben mindig a fél osztály odajött hozzád, hogy lefotózza/lemásolja az órai anyagot. (A másik fele csak azért nem, mert magasról tett az iskolára.)

Egyébként most hajnali fél egy körül van. Iszonyatosan fáradt vagyok, de úgy érzem írnom kell.Egyszerűen muszáj mindent elmesélnem. Annyi minden történt velem! Szerintem a felét még fel sem fogtam.

Most biztosan mosolyogsz és a fejedet rázod, mint mikor Jem valami iszonyatos nagy butaságot mond. Nem érted, hogy mégis mi lehet olyan fontos, hogy hajnali kettőkor kell elmondani. Meg, hogy ha fáradt vagyok miért nem alszom. De igazából nem vagyok álmos. Becsszó.

Igaz, ez azért is lehet, mert egy vonaton ülök és így nem könnyű elszundítani. Meg, mert a mellettem ülő Josh feje a vállamon van, a könyöke pedig szabálytalan időközönként oldalba vág, a vonat pedig a legváratlanabb pillanatokban zöttyen egyet. Egyébként furcsa újra írni. Ez az egy hét kihagyás igencsak meglátszik. Nagyon remélem, hogy attól még érted mit akarok mondani.

A laptop, amiről írok Adamé. Nagyon rendes volt, megvárta, amíg a többiek elalszanak, csak azután adta oda. Van egy olyan sejtésem, hogy Izzy szólt neki, hogy hozza el. Meséltem rólad Izzynek, remélem nem baj. Ő egyébként egy nagyon más lány. A legjobb értelemben más. Tudod, az a fajta, aki mindenkit megért, és ezért mindenki felnéz rá. Meg azért is, mert bárkinek leordítja a fejét. (Ezt Toby mesélte.)

Egyébként nem akartam elkezdeni írni, ameddig a többiek el nem aludtak. Valószínűleg ezt Adam is tudta ugyanis, csak azután ajánlotta fel, hogy odaadja a gépét, hogy a többiek elaludtak.

Hopsz, kicsit elkalandoztam. A táborról akartam írni. Hogy hogyan ismertem meg a többieket. Meg, hogy miket csináltunk.

Ha jól emlékszem, azt még sikerült leírnom, hogy hogyan kerültem a táborba, de azért leírom mégegyszer, hátha elkallódott az e-mail, vagy bármi. Meg, egyszer felhívtalak a dacos időeltolódás ellenére is, úgyhogy a főbb dolgokról tudsz. De öt percben nem lehet kb. semmit sem elmondani, ezért is írok most neked.

Szóval kezdem az elején:

Miután elmentél igazából nem sok minden történt. Persze csináltam mindenfélét, sorozatot néztem éjfélig, elolvastam párat anya kedvenc könyvei közül, és próbáltam rájönni, hogy mitől is olyan nagyszerűek, elmentem moziba Brivel, Jemmel, és a többiekkel, meg elmentünk a kedvenc helyeinkre, de nélküled nem volt ugyan olyan. És tudom, hogy most rázod a fejedet, és arra gondolsz, hogy, ugyan- ugyan, te aztán nem tettél semmit hozzá az egészhez, de ez nem teljesen így van. Valami hiányzik. Vagy még inkább: valami más lett. És szerintem ezt a többiek is érzik. Jem legalább is biztosan. Meg, szerintem Bri is.  

De nem ez a lényeg.

Hanem az, hogy amikor egyik nap elmentem anyával vásárolni ő megkérdezte:

-Hogy tellik a nyár?- Erre a válaszra a legtöbb kamasz általában csak rávágja, hogy „jól”, vagy valami ilyesmit, és már rohan is tovább, mit sem törődve az „ősökkel”. Talán nekem is ezt kellet volna tennem, és akkor minden másképp alakul. De nem tettem. Egyszerűen csak annyit mondtam:

- Más.- És úgy tűnik ő nagyon komolyan vette a válaszomat, mert alig szólalt meg a bevásárlás további részében, pedig nagyon jól el tud beszélgetni a hentessel, annak ellenére, hogy vegetáriánus. Aztán pár nappal később előállt az ötletével: menjek táborozni.

Amikor ezt kijelentette eléggé elmerülhettem abban amit csináltam, ugyanis visszakérdeztem, hátha rosszul hallottam.

- Tessék?

- Menj táborozni- ismételte meg. Ez magamtól tuti sosem jutot volna eszembe. De, amikor végig gondoltam a dolgot már nem is tűnt akkora hülyeségnek. Sőt.

A többi dolog már nem is olyan fontos. Beszéltünk apával, akinek nem volt kifogása. Nekem sem volt semmi bajom vele, a többiekkel úgysem találtam a közös hangot mostanában, te pedig Amerikban vagy. Úgy voltam vele, hogy legalább történik velem valami.

Hát, történt is. Nem is egy.

Viszont ezekről majd csak holnap (vagyis ma) fogok írni, mert mindjárt kettő, és kb. még semmit sem aludtam. Igaz, ennek köze lehet ahhoz, a nagyjából két liter kólához, amit ma (tegnap) ittam.

Sajnálom, hogy pont a legizgalmasabb résznél hagyom abba az írást, de tényleg kéne egy kis pihenő, mert ahogy Izzyt ismerem, holnap (ma) mozgalmas napom lesz.

Tényleg sajnálom.

Mindenesetre, írj hamar.

Szeretettel ölellek:

Amy