Ez is én

Ez is én vagyok, most utálok mindent és mindenkit.

Ez is én vagyok, a szorongás most rámtekeredik, és lehúz, mindig csak egyre lejjebb, a mélybe.

Néha sikerül feljutnom.

Ez is én vagyok, szertehagyott és elfelejtett dolgok, félig elolvasott könyvek kupacokban.

Rossz napjaim, kiborulásaim, most nem figyelek arra, amit mondok, lazán megsértek akárkit.

Az összes hülye, vagy hülyének tűnő gondolat.

Ez is én vagyok, neked ajándékozom a szívemet, tessék, itt van, díszcsomagolásban, remélem elég  jó lesz.

Ez is én vagyok, lehetetlen lejátszási listák, színház, múzeumok és Wagner minden mennyiségben.

A feszültség, ezernyi apró tűszúrás vájkál a bőrömben.

Utalások könyvekből, amiket senki sem ért, akit szeretnék, hogy értse.

Fura, szarkasztikus, morbid, száraz humor. Hátha valakinek majd bejön.

Ez is én vagyok, Tanár úrnak jelentem, éppen megfulladok.

Egy hete nem alszom normálisan.

Ez is én vagyok, most senki sem érti, hogy mi bajom.

Zárójel nélkül (egy nagyrészben kitalált történet)

Égtek az utcalámpák, amikor elindult, bár fényük csak halvány derengés volt a hajnali szürkeségben. Megint nem udott aludni, ezért úgy döntött jár egyet, hátha akkor sikerül kirángatnia magát az üvegburából, amibe beleszorult. Próbálta egyenesbe hozni az életét, de volt egy olyan érzése, hogy mindig is ferde volt. Nem messze onnan, ahol állt egyszer elütöttek egy galambot. Már rég nem volt ott, mégis kerülte a helyét. Menekülni akart, de nem volt honnan. Tehetlen semmiben lebegett, egy érzések nélküli vákumban.

Bevágott elé egy hajléktalan, vállán rózsaszín iskolatáskával, rajta egy mesefilm főszereplőjével; akiről valószínűleg fogalma sem volt, hogy kicsoda. Egy pillanat alatt iszonyatosan elszégyelte magát. Neki mindene megvolt és mégis, valami újra és újra lehúzta, a búvárruha pedig egyre nehezebb volt. Nehezebben lélegzett, nehezebben jutott fel.

Aztán a versre gondolt, amit meg kell tanulni. Kosztolányi: Az iskolában ramatyul vagyunk. Kínjában felröhögött. Kurva poénok, sohasem jönnek össze.

Közben felért a kilátóba, ami erdetileg a célja volt, bár arra pontosan nem emlékezett, hogy hogyan jutott fel. Lenézett és arra gondolt, hogy leugrik. Hátha akkor érezne valamit. Egy ideig bámulta az alatta elterülő várost, és mintha minden pillanatot sokszoros nagyításban élt volna meg. Néha úgy érezte, hogy túl elvont, bár azt nem tudta, hogy mihez képest. Várta, hogy mikor szólal meg egy fűnyíró vagy flex, mint mindig, amikor az ember már jól érezné magát valahol, a viszonylagos csöndben. De nem szólalt meg, ő pedig lemondóan megrázta a fejét. Öngyilkosnak születni kell, ő pedig erre teljesen alkalmatlan volt. Úgy döntött, visszafelé villamossal megy.

Elindult, a közeli templommal szemben két kamaszfiú cigizett, arcukról sugárzott az életközöny. Nem lehettek többek tizenkét évesnél. Keserű nevetés bugyogott fel a torkából.

- Nesze nektek görbe tükör, társadalom!- gondolta.- Nézzétek csak magatokat, nézzétek alaposan! Ez is te vagy, ezek is ti vagytok!- Majd eszébe jutott, hogy egy-két görbetükröt néha mindenki megérdemelne. Az elfojtott keserűség a torkában szinte megfojtotta. Ordítottak a gondolatai, szétcipzározták belülről a fejét. Mint a pizzásdobozból hajtogatott papírrepülő, amit félig ledarált a mozgólépcső.

Miközben felszállt a villamosra, egy középkorú férfi minden fiatal lányt megbámult. Ordított róla, hogy párkapcsolatban él.

Fejét a kapaszkodónak döntötte. Nem volt kedve ehhez az egészhez. Mellette egy túlsúlyos kamaszfiú állt nirvanás pólóban. Biztos azt hitte, így majd elfogadják.

Leszállt, a villamos elindult. Visszatükröződött, egy pillanatig elsuhanó ablak volt. Ott szeretett volna lenni, ebben az áttételes valóságban. Itt előregyártott termékek között selejtnek érezte magát.

A körülötte levő emberekre pillantott és nagyot sóhajtott. Légy önmagad ugyanúgy, mint mindenki más- gondolta, majd nekivágott a napnak.

Szikrázás/Randevú

Nyár van, mínusz 30 fok, én meg hagyom,
hogy szétégessen a didergés, és minden,
ami létezik.

Most fiatalok, gyönyörűek vagyunk,
a csomagtartó meg tele fegyverekkel,
elhatároztuk, hogy ma szétlövünk mindent.

A rádióból egy régi rocksláger szól,
fél kézzel a kormányon dobolod a ritmust, 
másikkal az enyémet fogod, és próbáljuk kitalálni,
hogy merre menjünk.

Térdemen a széthajtogatott térkép,
sarkát néha felemeli a résnyire lehúzott ablakon bejövő
meleg menetszél.

Most hagyom, hogy történjen, ami akar,
tudom, hogy minden rajtunk múlik,
mi pedig mindenhogyan pofátlanul boldogok vagyunk.

Halványkék

Rúzsba áztatott zsebkendő az éjjeliszekrényemen. Ez minden, ami maradt belőlünk, ha voltunk egyáltalán valaha.
Mellette elfuserált művirágcsokor, a temető melletti virágárustól loptuk, amikor meghalt a tulajdonos.

Azon gondolkozom, hogy adhatsz-e magadból túl sokat valakinek.

Az üres fürdőkádban ülök, és próbálom nem számolni a másodperceket. Nem akarom tudni, hogy mióta nem írtál vissza.

Az emberek villanykapcsolóként játszanak az érzéseimmel.
Úgy érzem, hogy sose fog helyrejönni, és ez kiszipolyoz.

Emlékszem, egyszer üzenetekkel álmodtam.

Néha, a legapróbb dolgokról is te jutsz az eszembe.
Pedig annyi dolog van.

Elmezavar

Belépett a terembe. A másik már ott volt, a jegyzeteit olvasta át. Vagy háromszor köszönt, neki, mire hajlandó volt felnézni. Rábámult, mintha most látná életében először- pedig már fél éve egy csoportba jártak- majd bólintott.

Látta, hogy ebből nem lesz semmi, ezért inkább az ablakhoz ment, hogy kinyissa. A párkányra könyökölt és hagyta, hogy a szél tovább borzolja amúgy is kócos haját.

Az utcán emberek mentek el maguk elé bámulva. Hirtelen óriási ingert érzett, hogy odamenjen hozzájuk és a képükbe ordítsa, hogy nincs értelme az életüknek, nincs értelme semminek, nincs értelme ennek az egésznek.

Az ablak alatt levő beton mint valami óriási mágnes vonzotta, a kísértés talán még sosem volt ilyen nagy. Repülni szeretett volna, de csak bámult lefelé, a földre.

Aztán egy mentőautó húzott el, a szirénája kizökkentette annyira, hogy megszólalt:

- Ugorjunk ki az ablakon, nincs kedvem ehhez az egészhez.- A másik nem válaszolt rögtön.

- Mit mondtál?- nézett fel a jegyzetei közül pár pillanat múlva- Nem figyeltem.- Ettől mintha egy kicsit magához tért volna. Egy pillanatig hallgatott, majd azt felelte:

- Csak pillanatnyi elmezavar- magyarázkodott- Nincs jelentősége.

Dolgok

A fejemet az kapaszkodónak döntöm, ma nincs kedvem ehhez az egészhez.

Próbálom egyenesbe hozni az életem, de szerintem mindig is ferde volt.

Egy középkorú férfi minden fiatal lányt megbámul. Ordít róla, hogy párkapcsolatban él.

Mellettem egy túlsúlyos kamaszfiú nirvanás pólóban van. Azt hiszi, így elfogadják.

Néha túl elvont vagyok, csak nem tudom, hogy mihez képest. Hány féle képen tudsz összerakni valamit, hogy mást jelentsen?

Leszállok.

A villamos előttem elindul. Visszatükröződök, egy pillanatra elsuhanó ablak vagyok. Ott akarok lenni, ebben az áttételes valóságban.

Mások próbabának használnak, megnézik, jól állnak-e az érzelmek.

Megint azt mondtuk, hogy találkozni fogunk, pedig mindketten tudjuk, hogy nem így lesz.

Nem akarok gondolkozni, nem akarok érezni, akkor minden egyszerűbb.

Pár lépésre innen elütöttek egy galambot. Már rég nincs ott, mégis kerülöm a helyét.

Megnyírbáltad az érzéseimet, pedig semmit sem tudsz rólam.

Kibaszott érzések, meg pillangók.

A harmadik ugyanolyan embert kerülöm ki a tömegben. Légy önmagad ugyanúgy, mint mindenki más.

Miért szeretünk olyan embereket, akik tesznek ránk?

El akarok tűnni.

Boldogság

Boldogok, akiknek tele van az instagramjuk vigyorgó képekkel.

Boldogok, akik nem veszik észre, hogy a 100% málnaléből 40% alma.

Boldogok, akik élsportolók.

Boldogok, akiknek van miért boldognak lenniük.

Boldogok, akik boldognak látszanak.

Boldogok, akik magányosak, mert nem kell senkinek sem megfelelniük.

Boldogok, akik minden héten színházba mennek.

Boldogok, akik egészségesen étkeznek.

Boldogok, akik élsportolók.

Boldogok, akik bulizni mennek, mert ott mindenki boldog.

Boldogok, akiket nem érdekel.

Boldogok, akik eltűnnének.

Boldogok, akik olyanok, mint mindenki más.

Boldogok, akik mindig toppon vannak.

Boldogok, akik könyvet írnak.

Boldogok, akiket békén hagynak.

Boldogok, akiket szeretnek.

Boldogok, akik megtehetik.

Boldogok, akiknek úgyis mindegy.

Megállt az idő

2015. szeptember 5-én, a Nyugatiban megállt az idő. Nagy Kristóf, másodikos egyetemista felmászott az óra előtt levő korlátra, és azzal fenyegetőzött, hogy leveti magát.

A közterület ellenőr, Váradi István -aki egész életében utálta a neonsárga színt, most mégis mindennap abban kellett dolgoznia- próbálta lebeszélni róla, közben pedig fura kézmozdulatokkal jelezte kollégájának, hogy hívja a rendőrséget.

A kollégája, Zala Gábor nem értette, hogy mit mutogat Váradi, de úgy döntött, hogy hívja a rendőrséget, valaki mégis csak öngyilkos akar lenni.

Közben Váradinak sikerült kiszednie Kristófból, hogy egy félrelépés miatt akar leugrani.

Erre már a jegyszedő, Jolika néni is felkapta a fejét és azt mondta:

- Hát nem jobb, hogy most derül ki, és nem öt év házasság után? Hogy ezek a mai fiatalok milyen borúlátóak. Az én drága, jó Lajosom bezzeg nem ilyen volt!

A hajléktalan a harmadik peron végén álmosan felemelte a fejét, a táblán a felirat olvashatóvá vált: Piára gyűjtök!

Megérkezett a rendőrség, Széphalmi épp egy influenza közepén járt, pedig hogy örült, hogy végre visszamentek az iskolába a kölykök. Most meg még ez az idióta is, mintha a kamaszlányai álandó sírása nem lenne elég!

Közben kiért a sajtó is, minden megtelt újságírókkal, riporterekkel és fotósokkal. Kristóf elkezdte élvezni a helyzetet. Egy turista riadtan kapkodta a fejét. A zűrzavar elhatalmasodott, Kristóf kitárta a karját, már épp ugrani készült -egy kamasz a telefonjáért nyúlt, még sosem seltiezett öngyilkossal- amikor a tömegben feltűnt Réka, és sírva kérlelte, hogy ne ugorjon, és, hogy tényleg bármit megtesz. Kristóf ránézett, majd azt felelte:

- Két óra múlva az Oktogonon, a mekiben? Még haza kell mennem átöltözni.

Horoszkóp

Rák:

A szomszéd kutyája már megint a járdára csinált, maga pedig természetesen bele fog lépni. Ráadásul, mialatt a cipőjét takarítja, el fog fogyni az utolsó jegy is annak a bandának a koncertjére, amire már évek óta el akar menni. Soha többet nem fognak Európába jönni. Még egy ilyen lúzert, mint maga!

Szűz

A férfiről, akivel már hónapok óta csetel és kockás hasa van, kiderül, hogy igazából a szomszéd Gazsi bácsi, és vízvezeték- szerelő. Ráadásul, max a terítője kockás. Fel a fejjel, sosem tudhatja, hogy mikor talál magára a szerelem! Vagy, hogy mikor romlik el a vízvezeték.

Nyilas

Igazán megtanulhatná már, hogy a rossz pénz nem vész el, csak átalakul. Most például alkohollá, hiszen a kamaszfia házibulit csapott, amíg maga a feleségét síratja, aki megcsalta önt. Már nem azért, de a felesége helyében én is így tettem volna. Mégis kinek kellene egy olyan alak, mint maga?

Skorpió

Megmondom barátom, ön igazán jól bírja a strapát. A fenyegető üzenetek és rémálmok még hagyján, de a régi, gyerekkori játékainak kísérteties előbukkanása még a legkeményebb emberre is a frászt hozná. De maga csak azért sem hisz benne, a furcsa zajokat is csak a szél okozza. A rendőrséggel minek próbálkozna, úgyse hinnének magának.

De várjon csak, ki az a férfi ott maga mögött?

De hát honnan is tudnád...

Hát arról te tudsz- e, hogy Magyarországon van egy olyan énektanár, aki beéneklés nélkül énekli ki a szillabikus és melizmatikus hangsorokat– egyszerre, természetesen. Egy alkalommal, tanórán, maga a pápa hívta fel, hogy ugyanmár írjon neki egy gregoriánt, ha lehet, akkor kicsit kromatikusat, mert ő most épp nincs gregorián- írós kedvében, de tényleg, csak, ha nem gond. A karóráját, ami aranyból van, az angol királynőtől kapta, amikor előadta neki a legfrissebb magyar népdal- csokrot és úgy énekelte el a Tavaszi szél vizet áraszt-ot, hogy a királynőnek könnyes lett a szeme, és az elmúló fiatalságára gondolt, meg az első nagy szerelmére. De hát honnan is tudhatnád te mindezt.

És arról te tudsz- e, hogy Tutankhamon átka kiterjed azokra is, akik szilveszter után egy perccel megesznek egy szelet tököspitét, Tutankhamonnak a tököspite volt a kedvenc desszerte és, amikor meghalt megátkozta, mert már nem ehetett többet, és igazából a tudósok is ebbe haltak bele, a boncolás is kimutatta, csak az FBI, az EU, meg a NATO titkolja, nehogy tömegpánik legyen, meg tömegkatasztrófa, mert az a sok hülye, nem ki akarná próbálni, hogy mi lesz, ha tököspitét esznek, aztán meg meghalnának, de hát honnan is tudhatnád te mindezt.

És arról te tudsz- e, hogy a kitömött állatok átlagosan napi 0,001 cm²-t mennek össze, még pár ezer év és teljesen eltűnnek, majd pont, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk, ugyanis a Földön atomháború fog pusztítani, és az emberiség az az űrben fog élni, és biológiaórán ilyen állatokon akarják megmutatni, hogy milyen is volt a nagybetűs földi világ, de amikor kinyitják a dobozt, nem találnak majd mást, mint pár LEGO darab méretű mütyűrt. És ezért, amikor már nem fog sugározni a Föld, és vissza lehet jönni, az akkori generáció nem tudja majd, hogy mire számítson, és össze fogják keverni a leguánt a leopárddal, és egyébként is rosszul tápláltak lesznek és nem tudnak majd elég gyorsan futni. És így fog kihalni az emberiség. De hát honnan is tudhatnád te mindezt.