Lépésenként

        A megállóban

Kristóf lelépett a troliról. Ismerős arcok sokasága indult el az iskola felé. Ma szerencséje volt, senki se jött oda hozzá beszélgetni. Most valahogy nincs kedve az emberekhez.

        A gimi előtt

Móni pont Kristóffal szembe jön az iskola bejáratánál. Szia- köszön neki, pedig észre se veszi. Francia szavakat ismétel  magában. Ketten mennek tovább.

Az udvaron

Móni oda se figyelve köszön a portásnak. Kristófnak erről eszébe jut, hogy talán neki is kéne. Aztán valahogy mégse teszi. Most éppen utálja az embereket.

Fiúk tornáznak az udvaron, pár lány őket nézi úgy, hogy tudjanak róla, de azért senkinek se legyen ciki. Móni rájuk se hederít.

Hirtelen valaki hátulról meglöki őket. Andris az, a vicces gyerek, aki mindenkit idegesít, de azért mindenki szereti.

Már hárman vannak.

A bejáratnál

-Mit csinál?- kérdezi Andris Kristóftól és Móni felé bólint. Kristóf csak megvonja a vállát, majd válaszol:

-Franciából írunk.- Andris majdnem mond valamit, de aztán mégsem. Már megint nem tanult.

Kristófnak hirtelen megjön az életkedve és egy végzős lányra mosolyog és kinyitja neki az ajtót. A lány visszamosolyog, de mindketten tudják, hogy úgysem lesz semmi.

Az osztályterem felé

Réka éppen a folyosón beszélget pár barátnőjével, amikor arra mennek. Mosolyogva csapódik hozzájuk. Ma direkt az új szoknyáját vette föl. Mindenkinek köszön, különös képpen Kristófnak. Kristóf cask annyit kérdez:

-Bemutatsz majd a barátnőidnek?

-Persze- bólint Réka.